Többszöri halasztás után végre április 24.-én megtarthattuk éves horgászversenyünket. A frontos időjárás ellenére horgászaink szép eredménnyel zárták a versenyt.
A versenyen a tavalyihoz hasonlóan 23 felnőtt és 2 gyermek jelent meg,
A szabályok megengedték minden hal beszámítását, ami egyes esetekben taktikai változtatást hozott és ez kifizetődőnek bizonyult. Egyik horgászunk a törpeharcsák tömegével ért el helyezést. A verseny reggel 7 és déli 13 óra között zajlott.
A kifogott halmennyiség összsúlya 21,74 kg lett.
Díjat a felnőttek között az első három helyezett kapott, valamint a legnagyobb hal nyerhetett, a gyermekek esetében mindkét kis résztvevő kapott helyezést és ajándékot.

A helyezések az alábbiak szerint alakultak:
Felnőtt 1. hely: Kreisz Márió 4,39 kg 2. hely: Vas János 4,25 kg 3. hely: ifj. Popa János 2,9 kg Legnagyobb hal: Kreisz Márió 2,25 kg
Gyermek 1. hely: Varga Flóra 3,13 kg 2. hely: ifj. Szelezsán Péter 0,63 kg
GRATULÁLUNK
A díjkiosztáson az készült fotók jó hangulatról árulkodnak:



