Ebben az évben, a megszokottól eltérően a nyár derekán, a második telepítés után  tartottuk meg évi horgászversenyünket.

Az eseményt megelőzte a bánya tó környezetének rendezése egy hétvégi közösségi munka keretében. A résztvevőket külön köszönet illeti, mivel nehéz körülmények között (30 fok feletti melegben) igen szép munkával, tették lehetővé a másnapi verseny lefolytatását.

A versenyen 22 felnőtt és 4 gyermek jelent meg, ami az előző évekhez képest szintén magasabb érdeklődést jelentett. Külön került értékelésre a felnőttek és a gyermekek versenye. A szabályok ez előző versenyektől eltérően annyiban módosult, hogy most minden kifogott hal beleszámított az összsúlyba. A verseny reggel 6 és déli 12 óra között zajlott.

A halak, feltehetően a nagy meleg és a közeledő erős front következtében nem mutattak élénk érdeklődést verseny irányt, így a kifogott halmennyiség súlya mindössze 22,19 kg lett.

Díjat a felnőttek között az első három helyezett kapott, valamint a legnagyobb hal nyerhetett, a gyermekek esetében az első helyezett külön díjat kapott, de minden további résztvevő is kaphatott ajándékot.

A helyezések az alábbiak szerint alakultak:

Felnőtt 1. hely: Kreisz Márió 5,95 kg 2. hely: Szucsán Péter 4,34 kg 3. hely: Szelezsán Péter 2,94 kg Legnagyobb hal: Szelezsán Péter 2,94 kg

Gyermek 1. hely: Szelezsán Péter 2,7 kg 2. hely: Varga Flóra 2,64 kg 3. hely: Korbely Gábor 0,1 kg

GRATULÁLUNK